Mintha elvágták volna a nyarat… Persze tudjuk, hogy augusztus 20. után szinte már véget ér az idény, a harmadik nyári hónap utolsó napját követően pedig már az iskoláé és a munkáé a főszerep, maradnak a hétvégi kiruccanások, az egy-két napos túrák, a rövid feltöltődések.
Egy pillanatra mi is megállunk, szusszanunk egyet, átgondoljuk az elmúlt közel száz napot. Mozgalmas volt, fárasztó, de mégis csodálatos: rengeteg ismerőssel találkoztunk, számos régi barátot láthattunk vendégül, de jöttek új, – mostanra már nem – ismeretlen családok, baráti társaságok is, akiket ugyancsak igyekeztünk lenyűgözni, hogy legközelebb is a mi szálláshelyeink egyikét válasszák.
Pihenés közben mosolyogva gondolunk vissza a kedves szavakra, a dicséretekre, de a vendégkönyvbe és az internetes portálokon írt értékelések, szívhez szóló sorok ugyancsak megmelengetik a lelkünket. Szükségünk is van rá, hiszen az őszi időjárás eddig nem túl kegyes hozzánk, úgy tűnik, a Balaton Boat Show után véget ért a vénasszonyok nyara: a Tisza-tó és a Balaton partján sem a strandolásé már a főszerep.
Nekünk mégis ez a kedvenc időszakunk! Csend, nyugalom, kellemes, hűvös időjárás, őszi gúnyába öltöző természet, felejthetetlen kirándulások, esti teázás, bekuckózás. Te is szívesen kiszakadnál egy kicsit a mindennapok mókuskerekéből, lelassulnál, feltöltődnél? Természetesen erre is van lehetőség, hiszen valamennyi apartmanunk egész évben nyitva áll a pihenni vágyó vendégek előtt – foglald le az őszi kikapcsolódásod időpontját még ma!
Felejthetetlen vakációra vágysz? Akkor jó helyen jársz!